2020. március 17., kedd

2.évad 17. rész

James Maslow

Úgy gondoltam, ha szerelmem felébred csodálatos lesz és a lelkem is megnyugszik majd. Ehhez képest kész káosz volt az ébredés. Nessza amint meglátott elsírta magát. Magamhoz öleltem és próbáltam vigasztalni, de csak órák múlva, nekem óráknak tűnt, sikerült csak megnyugtatni. Akkor már annyira kimerült, hogy vissza is aludt. A lelkem sem nyugodott meg. Minél többször láttam szerelmem arcán a horzsolásokat annál jobban nőtt bennem a harag. Ezt nem tehetik meg vele megtorlás nélkül. Megpusziltam szerelmem homlokát.
- Szeretlek - suttogtam fülébe, majd elindultam...

Egy terv kezdett felötleni az elmémben. Tudtam, hogy ebből csak bajom fog származni, de egyszerűen nem tudtam kiverni fejemből a gondolatot. Muszáj volt tennem valamit. Haza hajtottam, hogy összeszedjek pár dolgot a ma esti titkos akciómhoz. Ma senki nem lesz mögöttem. Nem akarom a fiúkat belekeverni ebbe a dologba. Így ma én vigyázok a hátamra is...

Reggel még nem voltam teljesen magamnál, amikor csengettek. Nagy meglepetésemre a fiúk voltak azok. De nem  Logan, Carlos és Kendall volt. Hanem Niall, Liam, Harry, Louis és Zayn. Ő zárta a sort. Nem értettem mi folyik itt.
- Van egy tervünk - mondta Louis. - De mielőtt bármit is mondanék, szeretném ha végig gondolnátok a dolgot fiúk - nézett Harry és Liam felé. - Nem akarjuk, hogy bajotok származzon ebből. Gondoljatok a barátnőitekre is. Nem akarjuk, hogy veszélyben legyenek ők is.
- Cecilia már most is kapott furcsa leveleket és hívásokat. Azért nem volt most sem a lányokkal, mert az esküvőjét szervezi - mondta Liam. - Én sem akarom, hogy bajba kerüljön, de azt sem akarom, hogy a lányok bajba kerüljenek. hisz a barátaim és a családtagjaim. Cecilia is azt mondaná, hogy ezt kell tennem
- Nem inkább megállítana mindegyikünket és jól leüvölteni a fejünket- jegyezte meg Zayn.
- Igazad van - mosolyodott el Liam, de nem mozdult helyéről.
- Senki sem ismeri a barátnőm, így ha elég óvatos vagyok nem kerülhet bajba - vonta meg a vállát Harry. Nem ismertem őket annyira, mint a barátaimat a BTR-t , de most mégis örültem és nagy hálát éreztem, hogy egy csapatban dolgozunk.
- Szerintünk, tudjuk ki tette. Mark, a Dark Angel menedzsere - mondta Niall.
- Nagyon úgy néz ki. Tegnap jártam az őrsön. A robbantás nagy hiba volt a részéről. Nem túl sokat, de pár nyomott hagyott maga után. DNS és újlenyomatot is hagyott a bonbán. Vagyis ott volt a robbantás után - felálltam, mert kezdtem nagyon mérges lenni. Nem a fiúkra, hanem magamra. Elméletben egy nagyon jó rendőr vagyok, mégsem szúrt ki a szemetet a nyilvánvaló dolog.
- Szerintünk el kéne vele beszélgetni. Csak mi és ő - mondta Zayn és semmi jót nem ígért a szemétnek a pillantása.
- Én is erre gondoltam. Ma este tervezem felkeresni és beszélgetni vele. De ti nem jöttök - mondtam és határozottnak mutattam magam, bár semmi esélyem sincs. Hogy is lenne? Ők 5-en vannak én meg egyedül.
- Azt majd meglátjuk - mondta Harry és hátradőlt, amitől csak veszélyesebbnek tűnt kijelentése. - Voltál ma már bent Nessánál?
- Nem - teljesen ledöbbentem a témaváltástól. - Mit tudtok?
- Semmi jót, haver. Carlos volt bent vele, amikor rosszul lett. Azonnal orvosok vették körül. Nem tudják pontosan mi is volt a kiváltó ok. Stabilizálták. Több vizsgálatot is végeztek és végeznek még mindig rajta. Logan és Carlos vele van- mondta Liam. Minden egyes szótól csak még idegesebb lettem. Ez nem jelent jót. Nagyon nem.
Nem tudtam mit mondani, mivel ekkor csöngettek. Kíváncsian mentem az ajtóhoz...

Kendall Schmidt

Utáltam ezt az egészet. Az ügyet. A történteket és amit most fogok tenni. Tudom, hogy James jó nyomozó és jó ember, de most Vanessza volt a tét. A barátnője, akit el akar venni. Akibe annyira szerelmes hogy azt szavakkal ki sem lehet fejezni. Mindenki képes hülyeséget tenni, ha a szerelme veszélyben van.
- Helló! Hát te? - nyitott ajtót James.
- Bemehetnék! Beszélnünk kell - mondta, de már éreztem, hogy valami nincs rendben.
- Most nem alkalmas - lépett ki az ajtón és becsukta maga után.
- James, most nem a haverodként vagyok itt, hanem mint rendőr. Hol voltál tegnap este?
- Az őrsön. De mi a fene folyik itt?
- Ma reggel holtan találtuk Mark Forbs . Veled látták utoljára tegnap este. Hogy találtál rá? Egyáltalán mi  a fenéért kerested föl? - Ennyit arról, hogy rendőrként fogom kezelni ezt a helyzetet.
-Nem kerestem fel. Tegnap az őrs után visszajöttem ide, hogy tervezek egy kis magán akciót.
Avval, hogy bevallotta, mire készült tudtam, hogy nem ő tette. Akkor már a gondolatot se vallotta volna be. De ha nem ő tette ki? És bizonyítanunk kell James ártatlanságát! Csak idő kérdése, hogy más is Jamest gyanúsítsa, hisz ennek van értelme. A nyomok, amiket az elkövető hagyott, most nagyon sokat fognak nyomni a latba.
- De ha hazudsz, nagyon meg fogod bánni! - mondtam és komolyan is gondoltam. - Alibi?
- Nincs, egyedül voltam itthon - dőlt a falnak.
- Miért nem voltál a kórházban?
- Mert az orvosok és nővérek haza zavartak pihenni. Ezért is kértem meg Carlost, hogy maradjon mellette
- Az este összeomlott - mondtam. Mindenki szenvedett. Egyrészt, mert mind szerettük Vanit, másrészt mert James olyan volt nekem mintha a testvérem lenne. Ezt látni, hogy szenved teljesen megőrjít.
- Tudom - suttogta. - Az 1D-s srácok itt vannak. Most mondták.
- Mit csinálnak itt?
- Beszélgetni jöttek - vonta meg James a vállát.
- Lehet az egyik az elkövető?
- Lehet, de nem hiszem. Beszélj velük!
Épp be akartam menni, amikor megcsörrent a telefonom. Az egyik tiszt volt, azok közül, akiket kiküldtem Mark Forbs házához.
- Találtatok valamit? - kérdeztem egyből.
- Felvételeket. Sok-sok felvételt. Különböző nőket bántalmazott ez a szemét. Fogva tartotta őket és különböző perverz és mocskos dolgokat tett velük! És ez még nem minden. A pincében megtaláltuk a Dark Angel-t. Megkötözve, véresen, bántalmazva. Most viszik be a kórházba őket.
- Értem. Keressenek tovább! Mindent tudni akarok arról a nyomorékról. A felvételeket pedig vigye az őrsre. Látni akarom és kideríteni kiket bántot még!
- Értettem!
- Mi történt? - kérdezte James és láttam, hogy megfeszül az álkapcsa.
- Nem dolgozol az ügyön. Már nem, addig míg nem bizonyítjuk az ártatlanságod, de semmi jó nem derült ki James. Ez az ügy csak egyre szarabb lesz - pattantam be az autómba és hajtottam el. Először megnézem a felvételeket, amiket a fiúk találtak, aztán ráérek beszélni az 1D-s fiúkkal. Útközben felhívtam Logant és elmeséltem mit találtunk a rohadék lakásánál...

Már mind a hárman láttuk az összes felvételt. Mind a hárman teljesen ledöbbentünk, bár nem ez az első borzalmas esett. Voltak olyan áldozatai a rohadéknak, akik benne voltak a rendszerben és voltak akik nem. Voltak akik túl élték ezt a megpróbáltatást és őket fel is keressük, de voltak akik a kamera előtt vesztették életüket.
Ahogy ott ültem az irodába és újra, meg újra megnéztem a felvételeket egyre rosszabbul lettem. Nagyon rég nem akasztott ki így ügy. Ki kellett rohanom a mosdóba, hogy kiadjam magamból a vacsorámat. Ahogy megmostam az arcom hideg vízzel, felnéztem és tekintettem találkozott tükör képemmel. Szarul néztem ki. Nagyon szarul. Ez az egész dolog felhozott egy olyan ügyet, amit nagyon rég szeretnék elfelejteni, de mindig felszínre tör...

Hajnalok hajnala volt és még mindig a felvételeket bámultam, amikor megszólalt a telefonom. James neve villogott a kijelzőn. Ez semmi jót nem jelent. Fülemhez tettem a készüléket, de bele szólni már nem tudtam, James hadarva magyarázott.
-...Elveszítem! - ez az egyetlen szó ragadta meg a tudatom. Ez az egy szó visszhangzott a fejemben, akkor is amikor a kocsiba ugrottam és kórházhoz hajtottam...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése