2.évad 8.rész

(Niall)

4.nap
Paul hihetetlen nyugalommal fogadta a késésem, ami mutatta, hogy mennyire megértő ember ő. Ez a nap is lassan telt. Alig vártam, hogy újra Bri mellett lehessek. A szülei is haza jöttek, de bármennyire is megbíztam bennük én akartam mellette lenni. Minden pillanatban csak arra tudtam, gondolni, hogy most mit tenne, ha nem aludna. Így történhetett, hogy egy csomószor elrontottam az új számunk. Próbáltam koncentrálni, de sehogy sem ment.Erre nem csak én jöttem rá.
-Így nem megy. Tűnjetek innen! Csak egy hét múlva akarlak újra látni benneteket-intett Paul.
-Köszi-ugrottam a nyakába.
A következő percben már az autóban ültünk és a kórház felé tartottunk. Liam vezetett ma. Amikor leparkolt kiugrottam és elindultam a lift felé. A skacok a nyomomban voltak.
-Újra itt vagyok, kicsim-pusziltam meg a homlokát,miközben a többiek elfoglalták az ülőhelyeket...

(Brigi)

5.nap

Már megint a kórházban ültem, amikor Zayn rám ült. Már kezdtem megszokni, hogy nem lát senki. Irtóra egyedül éreztem magam mire mellettem megjelent egy Niall.

-Mi a fene?-kérdeztem és megfogtam az új ismeretlen valami kezét.-De...te...nem-néztem az ágyam felé, amin még mindig ott feküdtem és mellette ott ült Ni, az én Írmanóm. Milyen rég hívtam így?

-Én az őrangyalod vagyok

-Miért nézel ki, úgy mint Niall?

-Ez a te képzeleted rólam. Mivel Niall hiányzik neked a legjobban, így úgy nézek ki mint ő

-Most már visszamehetek?-kérdeztem reménykedve.

-Ez nem rajtam múlik

-Akkor kin?

-Csak is rajtad. Ahhoz, hogy vissza tudj menni a testednek és a lelkednek is készen kell állnia rá.

-De én készen állok-álltam elé.

-Biztos vagy benne?

-Miért ne lennék? 

-Én azt érzem, hogy hatalmas benned a félelem, ami nem enged visszamenni.

-Jó, hogy félek! Leszúrtak, fenyegetnek. Minden okom meg van rá, hogy féljek.

-Ezt nem gondolod komolyan-nézett a szemembe.-Leld meg az indokod, hogy miért ne félj és utána térj vissza. Nincs sok időd!

-Miért?

-Mert ha nem sietsz valaki el fogja pusztítani a tested

-Ki?

-Nem mondhatom el, mert nem tudom. De azt tudom, hogy nem fogja kihagyni ezt a lehetőséget.

-Segíts!

-Csak te tudsz magadon-és eltűnt.

(Niall)

Amikor bementem a kórházba már szét sem néztem. Tudtam merre kell menni és senki nem akart velem beszélni.Újra puszival üdvözöltem szerelmem. Széthúztam a függönyöket és leültem mellé. 

-Ahhoz képest, hogy ősz van tökre meleg van és süt a nap. Délután Lou kimegy egy kicsit focizni a gyerekekkel. A tesókkal, mind együtt. Erzsi elment egy kicsit Zaynnel. Végre bemutatja a szüleinek. Erzsi nem akart elmenni, de végül csak sikerült közösen meggyőzni-nem bírtam tovább tartani magam. A könnyeim folyni kezdtek és sehogy sem akartak elapadni. -Bri, annyira hiányzol. Amikor haza megyek a skacok ott vannak, de még se teljes a kép nélküled. Annyira egyedül vagyok még akkor is, amikor a srácok velem vannak. Szeretlek! Gyere vissza hozzám!-hajoltam le és pusziltam meg és mellé raktam a fejem. Épp le akartam hunyni a szemem, amikor megmozdult Brigi ujja. Csak egy hirtelen mozdulat volt, de reményt adott. Szóltam az orvosnak., aki rögtön elrendelt néhány vizsgálatot. A folyóson ültem és vártam, amikor megláttam Lydiát. Egy rég nem látott osztálytársat. Elgondolkodtam rajta, hogy megszólítom, de aztán még sem tettem. Valahogy ez a lány már távolról sem tűnt annak, a szende kis lánynak aki régen volt. De úgytűnik a sors mégis azt akarta, hogy mi ketten beszélgessünk.
-Szia Niall!-köszönt rám.
-Szia Lydia. Rég találkoztunk.
-Ja még a gimiben. Hallottam híres énekes vagy egy bandában.
-Igen, te pedig modell.Mit csinálsz itt?
-3 éve rákot diagnosztizáltak
Ekkor kijött az orvos a vizsgálóból.
-Mindjárt bemehet. A hölgy felébredt...