2016. május 16., hétfő

XX.rész

Hát elérkezett ez a nap is!
 Az évadzáró rész. Nem akarok túl sokat köríteni. Nagyon köszönöm, hogy olvastátok a történetem. Nagyon sok erőt adtatok! Remélem, hogy a továbbiakban is olvasni fogtok.

A huszadik rész egy meglepi. Egy vidi lesz a rész, amihez nem túl sok mindent írok. Néhány pillanatot, mivel innen fog majd folytatódni a 2.évad csak akkor már inkább a romantikus oldalt fogom előnybe hozni.

(Erzsi)
Túl gyorsan jött el a mai nap. Még mindig nem éreztem magam készen, hogy előadjam a duettemet. Zayn-nel együtt mentünk a helyszínre , ahol este a párbaj lesz. Már egy csomó ember dolgozott a effekteken, háttéren. Átöltöztem és irány a próba. Ahogy a dal végéhez értünk a partneremmel, kaptunk néhány tanácsot, hogy hova álljunk, hogy a lámpa minket világítson meg. Mozgatni fogják a lámpákat, de akkor is van egy terület, amit már nem tud megvilágítani. Ahogy hevesen bólogattam a tanácsokra, nyílt az ajtó és a Dark Angel tagja léptek be a menedzserrel. A lányok állandóan felénk tekingettek és röhögtek, ami nagyon idegesített.
-Van valami bajotok?-kérdeztem.
- Igen, te-nevettek fel. 
-Ribancok!
-Na várj csak!-mondta Amy és nekem akart ugrani, de ekkor a menedzserük elénk állt.
-Ezt nem így kell elrendezni! A színpadon.
-Rendben! Ha nyerünk megkapjuk a stúdiótokat, ha ti nyertek tiétek a One Direction!-ajánlotta Flora.
Nem akartam egyedül dönteni. Ekkor feltűnt hátulról a stúdió igazgatója és igent mondott. Egy elég idős bácsi, aki szerintem egy kicsit szenilis.
-Bízom bennetek!-veregette meg a vállam, majd az új fiúhoz rohant kioktatni valamiről.
Így kis teherrel a vállamon vártam az estét...

Már hétkor zsongani kezdtek az emberek és a stadionba jöttek. Apáék is megjelentek, ahogy a banda összes tagja még Brigi is, aki kemény 2 hét után visszajött Németországból. Azon a héten ki is békültünk. A stadion kezdett megtelni, a vérem forrni kezdett az adrenalintól. És elkezdődött:


Nem tudtam visszafogni magam. Ott álltam a színpadon ás kihirdették, hogy nyertünk. Odarohantam Zayn-hez és megcsókoltam. Először néma csend lett, de aztán üvölteni kezdett a tömeg. Vigyorogtam, mint egy sült bolond. De nem csak én. A lányok is a színpadra rohantak és megöleltek. 
Zayn a mikrofonhoz lépett.
-Most pedig jöjjön egy közös dal. A Ross Roll Stúdió összes tagja énekelni fog. Gyertek skacok!
Mindenki ott volt: Taylor Swift; Selena Gomez, 5 seconds of summer, The vamps és mindenki más, akit nem soroltam fel...

2016. május 14., szombat

Nem rész, hanem döntés!!!

Sziasztok!

 Mindenkinek nagyon köszönöm, hogy olvassátok a történetem! Nem mindig voltam biztos benne, hogy amit írok az jó, de az, hogy ti olvastátok és volt, amikor komiztatok is erőt adott. Eljutottunk egy kerek számhoz, ez pedig a 20.rész, amit úgy döntöttem, hogy az első évad vége lesz. A következő évad egy kicsit más lesz. Nem a bandára fog koncentrálni, hanem a romantikára. Már tudom,kié lesz a főszerep az 2. évadban, ez pedig nem más, mint Brigi és Niall. Miért pont ők? Hát igazából ők voltak az elsők, akik a fejembe kialakultak és ők voltak az első pár a történetben is. Remélem azt is ilyen szeretettel és odaadással fogjátok olvasni.
Köszönöm mindenkinek aki olvassa és továbbra is olvasni fog!!!




XIX.rész

Tizenkilencedik rész

 Dupla Randi


(Zayn)
Nem terveztünk nagyon előre Lou-val. Az unalmas munka után végre hazaértünk. Megkértük Niall-t, Liam-t, és Harry-t, hogy menjenek el egy kicsit otthonról, mert egy kis meglepetést tervezünk a lányoknak. Liam nagy mosollyal ment át Celia hoz. Niall és Harry is ugyanezt tették, bár Harryn egy kicsit meglepődtem, mert nem tudtam kihez is megy. De megrántottam a vállam. Lou-val kitakarítottunk. Míg én kivittem a szemetet, Lou kisöprögetett. Én elmosogattam és eltörölgettem, addig Lou vacsit csinált.Vagyis jó kis csapatmunka volt. Majd fogtuk és egy kicsit átrendeztük a nappalit. Leterítettünk egy pokrócot és felnyitottunk egy üveg bort. Majd elmentünk zuhanyozni és készülni. Azt hittem én vagyok a lassú, de tévedtem. Lou még a haját igazította, amikor csöngettek.
-Itt vannak!-kiáltottam a szobájába, majd lerohantam a földszintre, hogy beengedjem őket. Erzsin egy gyönyörű, kivágott felső volt, farmerrel és egy olyan nyári kis cipővel, míg Gizi kicsit tovább vitte az öltözködés stílust. Egy elegáns piros ruha volt rajta, kardigánnal , magassarkúval és egy hozzá illő táskával. Füttyentettem egyet, ahogy beengedtem őket. Tudom, hogy nem volt szép tőlem, de nem tudtam visszatartani magam.
-Lányok nagyon gyönyörűen vagytok!-adtam puszit Erzsi szájára.
-Kösz Zayn-mondta Gizi és elment mellettem egyenesen Lou kezébe, aki rögtön megcsókolta barátnőjét. Tüzesen, szerelmesen.
-Szia, bébi! Hiányoztál!-vezette Lou a kialakított piknikhez.-Zayn hozol 4 poharat?
-Persze tesó!-mentem ki a konyhába, majd visszajöttem és leültem Erzsi mellé. Átkaroltam és beszélgetni kezdtünk. Minden féléről, ami csak eszünkbe jutott. A randi elején még izgultam, nehogy elrontsak valamit, de ahogy telt az idő egyre jobban felengedtem. Az eszembe vettem, hogy azt akarom, hogy Erzsi állandóan nevessen, vagy legalábbis mosolyogjon. Annyira szép, amikor mosolyog.

-Na, gyerekek mi most felmegyünk a szobámba, legyetek jók!-búcsúzott el Lou.
-Jó éjt!-bokszolt a vállába Gizi.
-Szerintem most már nem kéne egyedül bárhova menned én pedig ittam, úgyhogy szerintem maradj itt-néztem rá, reménykedve. Nem tudtam, hogy mi lesz a következő lépése. Kicsit hezitált.
-Jó, de előtte felhívom apát!-vette elő a telefonját. Amíg telefonált én kicsit összepakoltam a nappaliba és a konyhába.
-Ő is beleegyezett-dőlt neki az ajtófélfának. -Az igazat megvallva féltem ettől a dupla randitól. Azt hittem elrontok valamit.
-Én is-mosolyogtam rá egy pillanatra. Most valami megváltozott közöttünk és ezt nem csak én vettem észre. Izzani kezdet a levegő közöttünk. Próbáltam kitalálni, hogy szabad-e az út, ezért nem mozdultam, ahogy ő sem. Egymást néztük. Majd sikerült összeszedni minden bátorságom és odamentem hozzá. Erzsi tekintette lecsúszott a szememről a számra. Ezt úgy vettem, hogy ő is meg akar csókolni, így lassan közelítettem hozzá, ha véletlenül tévednék el tudjon mozdulni még. De nem tette. A szánk forrón egyesült. Lassan csókoltam.
-Nem akarok elrontani semmit-suttogtam, amikor elhúzódtunk egymástól.
-Nem is teszed-mosolygott fel rám.

(Louis)
Képtalálat a következőre: „louis tomlinson”Csendesebbek voltunk, mint amilyenek szoktunk és ezt nem csak én vettem észre. Amikor bevonultunk a szobámba Gizi az ágy mellé állt.
-Mi van velünk?-kérdezte.
-Semmi, csak kicsit fura volt ez a dupla randi. Nem szoktam ilyenben részt venni, ahogy gondolom te sem.
-Hát nem-ismerte el.
-Akkor gyere-öleltem meg és engedtem, hogy eldőljünk az ágyon. Csak feküdtünk és az igazat megvallva hallgatóztam, mert tudni akartam, hogy Zayn-ék, hogy is állnak. Hallottuk, hogy a konyhába pakolnak, majd visszavonulnak Zayn szobájába. Néhány perc múlva a csövek megnyikordultak, ahogy valaki a zuhanyt használta. Csend támadt a lakásban, amikor elzárták a vizet.
-Szerinted mit csinálnak?-kérdezte Gizi. Felemelte a fejét, hogy a szemembe tudjon nézni.
-Talán pont azt, amit mi. Beszélgetnek vagy...-fordítottam a helyzetünkön. Felé kerekedtem és megcsókoltam. Egyből beengedte a nyelvem.
-Lou-nyögte, ahogy lejjebb haladtam. A nyakát kezdtem csókolgatni és szívogatni...

(Zayn)
Ideges voltam, bár nem ő volt az első lány, aki feljött a szobámba. Láttam, ahogy mindent megnéz, majd megakad egy képnél a tekintette.
-A családom-mondom és odaadom a képet, hogy jobban meg tudja nézni.-Alig voltam 5, amikor ez készült.
-Nagyon édes gyerek voltál-mutat a képen rám.
-Kösz-mosolyodom el.-Most nem vagyok édes?
-De, de nem azért mondtam-szabadkozik rögtön. Evvel kicsit oldottabb lett a levegő közöttünk. Már nem aggódtam, hogy megbántom.
-Tudom, csak oldani akartam a feszültséget-néztem rá bocsánatkérő szemekkel, de a mosoly nem tűnt el az arcomról.
-Megyek zuhanyozni- csap a vállamra.
Ahogy bement a fürdőbe keresek neki egy pólót és egy bokszert. Kopogok, de nem válaszol, ezért csak benyitok. Gondolom meghallott, mert megállt a mozdulat közben.
-Nem nézzek oda. Hoztam egy pólót, meg bokszert. Ja, és behoztam a törölközőt.
-Köszi-suttogta. Eltudtam képzelni, milyen szexin vörös most az arca.
Visszamentem az ágyhoz és ledőltem rá. Nagy mosollyal vártam, hogy elkészüljön. Amikor belépett megéreztem azt az édes virág illatot.
-Mi ez?-kérdeztem, ahogy leült mellém é beleszagoltam a nyakába.
-A testápolóm. Mangó és rózsa.
-Nagyon jó illatod van tőle-birizgáltam meg az orrommal a nyakát, amitől felkuncogott.-Csikis vagy?- kérdeztem és csikizni kezdtem.
-Ne, ne Zayn.-sikította.Olyan jó volt hallgatni...

Az este kicsit sem úgy zajlott, ahogy én terveztem. A nagy csiki party után párna csatázni kezdtünk. amitől az ágy szétesett. Hogy ez, hogy történt? Egyszerű, mindketten ugráltunk az ágyon. Kicsit hangosan mentünk ki a folyósora, mert Lou is elődugta a fejét a saját szobájából.
-Mi az istent csináltok, gyerekek?
-Mi csak összetörtük Zayn ágyát-kuncogott még mindig Bözsi. Lou is elmosolyodott.
-Nem is tudom, hogy is csinálhattátok.?
-Az nem úgy volt- szabadkoztam, mert nem tudtam, hogy fog reagálni a barátnőm, de elég jól reagált. Csak nevetett tovább.
-Na, jó. Menjetek Niall szobájába. Hajnali egy van és holnap párbaj. Ki kell pihennetek magatokat-csukta be maga után az ajtót.
Bementünk Niall szobájába és összeölelkezve aludtunk reggelig...


A lányok ruhái