Nem tudom jobban leírni a helyzetet, ami a kórházban fogadott minket, minthogy úgy nézett ki az egész, mintha a Grace klinika egyik részébe csöppentünk volna. Nem sok részt láttam belőle, de ez teljesen megmaradt, hogy a kórházban mindenki rohangált, orvosok, nővérek, néha a betegek is akik útban voltak. Közben egymás után érkeznek a mentők és egyre nagyobb lett a zűrzavar. Nem láttam szerelmem. Az egyik nővér, aki meglátott minket a Várőterembe küldött.
- Majd értesítem önöket ha megtudunk valamit - mondta, majd eltűnt. Lerogytam egy székre. Egy darabig bámultam magam elé, majd valami hirtelen késztetés hatására, anyát kezdtem tárcsázni. Nem is figyeltem az időt, így siketült az ágyból kirázni.
- Louis? - kérdezte, mikor egy ideje nem szólaltam meg.
- Szia, anya!- suttogtam és alig tudtam visszatartani könnyeim. - Bocs, hogy felkeltettelek. Nem néztem az időt.
- Kicsim, baj van? Olyan furcsa a hangod. Hol vagy?
- Igen, anya hatalmas baj van. A kórházban vagyok. Valaki felrobbantotta a védett házat, ahova ma költöztünk volna be. A lányok már bent voltak.
- Jézusom, Lou. Hogy vannak? Odamenjek? Melyik kórházba vannak? Azonnal repülőre ülők és ott vagyok mellettetek- hadarta anya.
- Nem kell,anya. Még semmit sem tudok. Csak most nagy szükségem volt arra, hogy halljam a hangod. Hogy beszélhessek veled - megremegett a szám. Férfi vagyok, mégis kerülgetett a sírás. És tudom, hogy át fogom lépni ezt a határt. - Nem veszíthetem el! Mi lesz velem nélkülük? - mondtam a telefonba és sírni kezdtem. Harry a legjobb barátom, azonnal ott is termett mellettem.
- Nem fogod elveszíteni - mondta egyszerre anya és Harry. Olyan határozottan mondták, de nem tudtam hinni nekik. Egyszerűen az agyam már csak a legrosszabbra tudott gondolni...
Percek vagy talán órák teltek el, mióta Gizit betolták az ajtón. Letettem a telefont és Harry vállán kisírtam magam. Most pedig csak dermedten várom, hogy kijöjjön valaki, vagy szóljon valaki. De semmi sem történt. Valamikor Liam hozott kávét, amit lassan el is kortyolgattam. Niall és Zayn ugyanott ültek, dermedten, sápadtan. Újabb mentő érkezett. Újabb embert hoztak ki a romok közül. De nem láttam kit. Egyszer csak kilépett egy orvos. Felálltunk, de megrázta a fejét, mire ha lehet mi egyszerre rogytunk a székeinkre. Tudom unalmas vagyok, de megint csak az jutott eszembe, hogy Gizi meghalt. De ez nem lehetett.
- Nem tudok semmit mondani fiúk. Vanessza állapota stabil, de ki tudja meddig. Komoly sérüléseket szerzet. Minden a következő órákban dől el - mondta a doki, mikor közelebb jött.
- Bemehetek hozzá? - kérdezte James.
- Nem - mondta az orvos és megrázta a fejét. - de a folyosóra bemehet. Az üvegen keresztül nézheti egy kevés ideig. Az egyik nővérke, majd odakíséri önt.
- Közvetlenül a közelében történt a robbanás? - kérdezte Logan.
- Biztosan kijelenthetem, hogy nem - mondta az orvos, majd megfordult, hogy elmenjen, de megállítottuk.
- A többi lányról, tud valamit? - kérdezte Niall.
- Sajnálom nem, de most megyek vissza segíteni a kollégáknak. Amint tudok valamit visszajövök - mondta majd tényleg elment és most hagytuk...
Valamikor hajnalban fel-alá kezdtem járkálni, mert már minden testrészem zsibbadt. Még mindig nem jött ki senki, még Jamest se kísérték Nessa-hoz. Egyre fáradtabb voltam, de nem voltam képes aludni. Addig nem, míg nem tudok semmit Giziről. Járkáltam és járkáltam. Nem figyeltem semmire, csak imádkoztam. Egymás után mondtam azokat az imákat. Majd nyílt az ajtó és anya rontott be rajta. Meglepődve vettem észre, hogy az összes többi anya követi.Karen, Anne, Maura és Patricia.
Azonnal odajöttek hozzánk és megöleltek. Ezek szerint kurva sok idő telt el a lányok behozatala óta. Karen hamar szót értett a nővérekkel, de ő sem tudott információt kicsikarni belőlük. Még mindig nem tudtunk semmit....
Már kezdtem kétségbe esni és elhatároztam, hogy bemegyek, amikor kijött az orvos. Majd még egy. Egyenesen felénk jöttek. Anyába kapaszkodtam. Az orvos arcáról semmit nem tudtam leolvasni. Ez az orvos biztos nagyon jól pókerezik. Vagy az évek alatt megedződött.
- Együtt mondok mindent. Vanessza életveszélyes állapotba került, de már stabilizáltuk. A többi lány is stabil még. Ahogy azt már elmondtam egyszer a következő 72 óra alatt fog eldőlni minden.
Niall Horan
A 72 óra gyorsan eltelt. Anya ellátott, mert nem voltam hajlandó mozdulni feleségem mellől. Már megint itt. Brigi a kórházi ágyon feküdt és egy csomó gép volt rákötve. Féltem, hogy kómába kerül, de az orvos biztosított róla, hogy erről szó sincs és figyelik szerelmem agyhullámait, hogy azonnal tudjanak róla, ha bármiféle változás áll be. Tudtam, hogy attól, hogy a 72 óra letelt nem fog felébredni, mégis szívem reménykedett benne. Most, hogy itt ültem mellette és meg tudtam érinteni, pánikom visszaszorult. Anya beköltözött a házamba, ahol eddig éltünk Bri-vel. Rendben tartja a házat és támogat engem, ha arra van szükségem. Mondtam neki, hogy menjen haza, de nem volt hajlandó hallgatni rám. Egyik részem sajnálja, hogy elrángattam otthonról, a másik részem viszont nagyon hálás, hogy itt van.
Brigit minden nap elvitték valami vizsgálatra. Csak ekkor hagyom el a kórtermet, hogy megmozgassam tagjaimat. Ilyenkor kimegyek az elzárt közeli parkba és kiszellőztettem a fejem. Néha összefutok itt a fiúkkal is. Ma viszont csak én voltam az egész parkban. Leültem egy padra és csak agyaltam. Újra lejátszottam fejemben a gyönyörű esküvönket, a nászútat, az együtt élést. Észrevettem magamon, hogy egyszer-egyszer elmosolyodom az emlékeimen. Bárcsak visszacsinálhatnám a dolgot. Nem engedtem volna el aznap reggel. Ki se mozdultunk volna a biztonságos otthonunkból és el se engedtem volna. Egésznap ott maradtam volna mellette. De nem rágotthatok mindig ezen, hiszen megtörtént a támadás. És most evvel kell élnem...
Ahogy visszamentem a kórházba megláttam Lou-t. A csoki-automatából akart kivenni valamit. Elindultam felé. Majd hirtelen rácsapott a gépre. Megtorpantam. Nem tudtam min akadt ki, de féltem. Lou megfordult és észrevett.
- Hogy van? - kérdezte azonnal, miközben majszolni kezdte a csokiját.
- Még nem ébredt fel. Gizi?
- Amnézia, égési sérülések, repedt bordák, egészséges baba - kezdte sorolni.
- Amnézia? - kérdeztem vissza.
- Nem emlékszik az elmúlt 3 évre- sóhajtott Lou.
- Akkor rád sem - suttogtam.
- Hm, kicsik kiakadt, mikor megcsókoltam és hálát rebegtem, hogy felébredt. Pofon vágott.
- Mit mond az orvos?
- Idő kell neki. A szülei sincsenek vele, hogy elmagyarázzanak neki mindent, így kicsit nehéz helyzetben vagyok - ült le a közeli padra. Én pedig leültem mellé.
- Ezt a frusztrációt adtad ki a gépen?
- Igen. Többiek?
- Zayn-nel tegnap beszéltem semmi változás nem volt. Az orvos szerint reménykedni kell, hogy a látás vesztés csak ideiglenes. Még pár vizsgálat várt Erzsire, mikor beszéltem Zayn-nel. James-vel még nem beszéltem. A szülők sem ébredtek még fel. Ők még mindig nem stabilok. Az orvos azt mondta, hogy csak az idő a megmondhatója, mi lesz.
- Remélem minden rendben lesz. Paul volt a legmesszebb a robbanástól. Egészen jó állapotban van. David is. Ők néhány hét alatt teljesen rendbe jönnek. A füstmérgezést kell kiheverniük. A rendőröknek szombaton lesz a temetése. Anya megszervezi, hogy eltudjunk rá menni - mesélte Lou.
Aznap este szakadni kezdett az eső. Valami vígjáték féle ment a tv-ben. De nem nagyon figyeltem oda. Ugyanis szerelmem mocorogni kezdett. Azonnal szóltam a nővéreknek és az orvosnak. Fél óra múlva Brigi mellett ültem és néztem ijedt tekintetét.
- Szeretlek - mondtam neki és megcsókoltam.
- Én is téged - suttogta, de hangja még rekedt volt. - Többiek?
Elmeséltem neki mindent, amit tudtam. Meg azt, amit Lou-tól tudtam meg. Elmeséltem neki mindent, ami ebben a 3 napban történt. És a híradó tud időzíteni. Ugyanis mondandóm végén a tv-ben megszólalt egy riporter, aki a helyszínről tudósított. Megráztam a fejem, ahogy mindent elmondtak, és ahogy összekötötték az eddig történt dolgokkal. Bri le sem vette tekintetét az egészről, míg végett nem ért.
- Ki tette?
- A rendőrök dolgoznak az ügyön. Most már személyes lett a dolog, ugyanis a 3 rendőr tiszt meghalt. Ők voltak legközelebb a robbanáshoz. És nagyon jó nyomozó James is - mosolyodtam el.
- James? - kérdezett vissza szerelmem, miközben cirógatni kezdtem kézfejét.
- Ahogy az egész BTR. Csak az ügy kedvéért lettek egy banda - mondtam.
- Akkor tudják ki volt?
- Igen és szerintem én is - mondtam szerelmem szemeibe.- Mark, a Dark Angel menedzsere...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése