Szülők
Brigi
Amikor megláttam a szüleimet elfehéredtem. Eddig nem tudtak semmiről, mivel próbáltuk őket védeni. Ahogy Paul és David egymás mellett ült nem hiszem, hogy titkolni tudjuk még. Úgy meg még kevésbé, hogy 3 rendőr is áll a nappaliban. Mi lányok dermedten álltunk a lépcső előtt. Egyikönk se tudta, hogy most mi jön. Érdekes volt az egész helyzett. Most jöttem rá, hogy mennyire elhanyagoltuk a szüleinket. Erzsire néztem. Büntudatos fejjel állt Gizi mellett. Nem tudtam, hogy ez a büntudat nekünk szól és ő mondott el mindent a szülőknek, vagy pont a szülőknek szól.
- Szerintem mindenki jöjjön át a nappaliba. Ott mindent nyugodtan meg tudunk beszélni - állt fel Paul és mellé állt David is.
Azonnal mozdultunk. Mi lányok elfoglaltuk a helyüket a kanapén. Apa szorosan anya mellett jött és a kandaló előtt álltak meg. Nem figyeltem a többi szülőre. Valahogy annyira távolinak éreztem most a szülimet. Azt akartam hogy Ni mellettem legyen. Hogy öleljen és támogasson. Hogy azt mondja nem rontottam el semmit. Még menthető a szüleim és közöttem lévő feszültség.
De nem volt itt és most egyedül kellett szembenéznem a szüleimmel és a fenn álló helyzettel.
- Mint mind jól tudjuk a sajtó egy nagyon kiszámíthatatlan dolog. Vannak közölt cikkek, ami a javunkra vannak, vannak amelyek épp az ellenkezője. Franciaországba közöltek egy cikket amelyben kiderült minden. Valahogy fényderült a titkunkra és most mindenki tud az üldözésről. És minden másról is. Részlettek is derültek ki - mondta David. - Gondolom most nagyon haragszanak ránk és a lányokra, de nem tehettünk mást. Senkit nem avathattunk be, mert a rendőrség erre kért.
- Ahogy láthatják a lányok biztonságát meg kétszereztük, így csökkentettünk a veszélyen - vette át a szót Paul. - Semmi mást nem tehettünk, csak bízhatunk benne, hogy a rendőrség megtalálja az elkövetőt, elkövetőket.
- A rendőrség mindent meg tesz ennek érdekében - mondta az egyik rendőr. - Már vannak nyomok, amelyen el is tudunk indulni. Az utolsó akciónál vagy nem figyeltek eléggé, vagy megzavarták őket, ugyanis sok nyom maradt utánuk, ami nekünk csak jó. Nem sokára meg lesznek az elkövetők.
- És ha a lányok abbahagynák a zenélést? - kérdezte anya.
- Soha nem hittem volna, hogy idáig fajulhatnak a dolgok - mondta apa. - Mivel a lányok még csak alig nagykorúak, igazán értesíthettek volna minket is.
- Elég bajotok volt így is. Nem kellett, hogy még mi is rátok hozzuk a szívbajt - mondta Erzsi, mire bólintottam.
- Megbirkózunk vele - mondtam. - Itt vagyunk egymásnak, a fiúk is majdnem mindig velünk vannak, na meg persze a testőrök.
- A szüleitek vagyunk, persze, hogy tudni akarunk az ilyenről. És még természetesebb, hogy aggódunk érettek - mondta Gizi anyukája.
- Mi van ha lányok abbahagynák a zenélést? - kérdezte anya még egyszer.
- Semmi sem változna - mondta David. - Ugyan úgy célpontok lennének.
a szülők megrázták a fejüket, de nem mondtak mást. És nem is kellett. Tudtuk ez még itt nincs befejezve. Ha majd nem leszünk ennyien, jól le fognak szidni. Felálltam és anyához mentem. Egy percig a szemébe néztem, majd megöleltem. Nem tudtam visszatartani könnyeim. Olyan szorosan öleltem, mintha soha nem akartam volna elengedni.
- Honnan tudtátok meg? - kérdezte Erzsi. Apa már mellette ült a kanapén.
- Megtámadtak minket útban haza felé. Hívtuk a rendőrséget, akik el is jöttek, majd gyorsan összetették a dolgokat. Beszéltek David-vel és Paul-val, majd ide hoztak minket, ahol elmeséltek egy pár dolgot, majd közölték velünk, hogy várjunk meg benneteket.
- Sajnálom - mondta Erzsi, majd apa átkarolta. A többi lány is ölelkezett a saját szüleivel. Gyönyörű volt és annyira meghitt, hogy soha nem akartam, hogy véget érjen ez az este. De persze, mint mostanában állandóan, semmi sem úgy történt, ahogy én akartam...
Az éjszaka csendes volt. A bokor mögül figyeltem az épületet. Az ablakon nem látszott semmi, így rá-rá pillantottam az órámra, hogy tudjam mennyi idő telt el a lányok bemenetele óta. Minden úgy történt, ahogy szerettük volna. A szülők megtámadása, az újságok nyilvánosságra kerülése, a lányok szabadsága. Félóra. Letelt. Elmosolyodtam. Végre a bosszú utoléri őket. Megnyomtam a gombot. Vártam. És a következő pillanatban a ház, ami akár egy kastély is lehetett volna, a méretei alapján, mint egy kártya vár omlott össze. A robbanás hangos volt, de meg sem rezdültem. Néztem, ahogy romok keletkeznek és a tűz bekebelez mindent. A robbanás óta nem hallottam semmit, ami jó jel. Ezek szerint hallottak. Mind, mind a négyen...
Niall
Frenetikus délután volt. A fiúkkal beültünk a kocsmába az edzés után. Nem akartunk sok időt eltölteni, de ahogy egyre jobban belemelegedtünk az ivásba és beszélgetésbe, hülyéskedésbe, néhány rajongó felismert és képet meg autogramot kezdtek kéregetni. Így elég sok idő eltelt. Már sötétedet, amikor visszaindultunk. Csörgött a telefonom, ahogy beszálltam az autóba.
- A lányok szülei tudnak mindent. Maradjatok még egy kicsit távol a lakástól, hogy ezt meg tudjuk beszélni velük - mondta Paul, amikor felvettem.
- Rendben - válaszoltam, majd a sofőrnek kiadtam parancsba, hogy autózgassunk a városba, a srácokkal pedig közöltem, amit Paul mondott. Gondterhelten bólintottak.
Már órák óta kocsikáztunk, amikor úgy döntöttünk itt az idő, hogy haza menjünk. Már közel voltunk a házhoz, amikor hatalmas robbanás rázta meg az autót. Előre néztünk, de nem láttunk semmit, csak hatalmas füstöt.
- Ez tuti nem a ház - suttogta Liam, de mind ugyanazon mentünk keresztül. Még a sofőr is idegesnek tűnt. És aztán behajtottunk a kapun és összedőlt a világom. Valaki a nem szót ismételgette, valaki pedig kiugrott az autóból, de a sofőr elkapta mielőtt berohant volna a romok közé. Nem tudtam megmozdulni. Liam felhívta a tűzoltókat. Levegőt is alig tudtam venni. Csak bámultam magam elé és nem tudtam elhinni, hogy az a kupac rom, amit most nézek az valamikor a házunk volt.
- Lehet, hogy nem is volt benn senki - suttogta Harry. De éreztem, hogy nem igaz. Valahonnan tudtam, hogy bent voltak. Mind...És most vége...
Nem tudom mikor érkeztek meg pontosan a tűzoltók, mentők és rendőr autók. Nem kis meglepetésre, az egyik rendőrautóból James, Kendall, Carlos és Logan szállt ki. De nem volt erőm bármit tenni. Eszembe se jutott odamenni és kifaggatni. Szerencsére Liam és Harry mindent intézett, miközben Zayn az udvaron, én a kocsiban, Louis pedig az autó mellett döbbentünk rá, hogy mindennek vége. Vége az életemnek. A boldogságomnak. Nincs többi Brigi...
A tűzoltók többször is visszamentek az épületbe, miközben oltották a tüzet. Minden alkalommal vártam, hogy Brigit hozzák ki, de többször üres kézzel jöttek ki. Valahogy sikerült kikászálódni a kocsiból. Louis mellé álltam, Zayn is odajött hozzánk és egymásba kapaszkodva reménykedtünk. Aztán az egyik tűzoltó kijött egy élettelen testtel. Hordágyra fektették, majd pár perc múlva a mentős megrázta a fejét és bennem összetört valami. Nem tudtam ki, de valaki meghalt, de nem tudtam közelebb menni, hogy megbizonyosadjam nem Brigi az. A fejem kótyagos lett, a lábamban nem maradt erő. Ha a srácok nem tartottak volna, most biztos összeestem volna...
De nem volt itt és most egyedül kellett szembenéznem a szüleimmel és a fenn álló helyzettel.
- Mint mind jól tudjuk a sajtó egy nagyon kiszámíthatatlan dolog. Vannak közölt cikkek, ami a javunkra vannak, vannak amelyek épp az ellenkezője. Franciaországba közöltek egy cikket amelyben kiderült minden. Valahogy fényderült a titkunkra és most mindenki tud az üldözésről. És minden másról is. Részlettek is derültek ki - mondta David. - Gondolom most nagyon haragszanak ránk és a lányokra, de nem tehettünk mást. Senkit nem avathattunk be, mert a rendőrség erre kért.
- Ahogy láthatják a lányok biztonságát meg kétszereztük, így csökkentettünk a veszélyen - vette át a szót Paul. - Semmi mást nem tehettünk, csak bízhatunk benne, hogy a rendőrség megtalálja az elkövetőt, elkövetőket.
- A rendőrség mindent meg tesz ennek érdekében - mondta az egyik rendőr. - Már vannak nyomok, amelyen el is tudunk indulni. Az utolsó akciónál vagy nem figyeltek eléggé, vagy megzavarták őket, ugyanis sok nyom maradt utánuk, ami nekünk csak jó. Nem sokára meg lesznek az elkövetők.
- És ha a lányok abbahagynák a zenélést? - kérdezte anya.
- Soha nem hittem volna, hogy idáig fajulhatnak a dolgok - mondta apa. - Mivel a lányok még csak alig nagykorúak, igazán értesíthettek volna minket is.
- Elég bajotok volt így is. Nem kellett, hogy még mi is rátok hozzuk a szívbajt - mondta Erzsi, mire bólintottam.
- Megbirkózunk vele - mondtam. - Itt vagyunk egymásnak, a fiúk is majdnem mindig velünk vannak, na meg persze a testőrök.
- A szüleitek vagyunk, persze, hogy tudni akarunk az ilyenről. És még természetesebb, hogy aggódunk érettek - mondta Gizi anyukája.
- Mi van ha lányok abbahagynák a zenélést? - kérdezte anya még egyszer.
- Semmi sem változna - mondta David. - Ugyan úgy célpontok lennének.
a szülők megrázták a fejüket, de nem mondtak mást. És nem is kellett. Tudtuk ez még itt nincs befejezve. Ha majd nem leszünk ennyien, jól le fognak szidni. Felálltam és anyához mentem. Egy percig a szemébe néztem, majd megöleltem. Nem tudtam visszatartani könnyeim. Olyan szorosan öleltem, mintha soha nem akartam volna elengedni.
- Honnan tudtátok meg? - kérdezte Erzsi. Apa már mellette ült a kanapén.
- Megtámadtak minket útban haza felé. Hívtuk a rendőrséget, akik el is jöttek, majd gyorsan összetették a dolgokat. Beszéltek David-vel és Paul-val, majd ide hoztak minket, ahol elmeséltek egy pár dolgot, majd közölték velünk, hogy várjunk meg benneteket.
- Sajnálom - mondta Erzsi, majd apa átkarolta. A többi lány is ölelkezett a saját szüleivel. Gyönyörű volt és annyira meghitt, hogy soha nem akartam, hogy véget érjen ez az este. De persze, mint mostanában állandóan, semmi sem úgy történt, ahogy én akartam...
Az éjszaka csendes volt. A bokor mögül figyeltem az épületet. Az ablakon nem látszott semmi, így rá-rá pillantottam az órámra, hogy tudjam mennyi idő telt el a lányok bemenetele óta. Minden úgy történt, ahogy szerettük volna. A szülők megtámadása, az újságok nyilvánosságra kerülése, a lányok szabadsága. Félóra. Letelt. Elmosolyodtam. Végre a bosszú utoléri őket. Megnyomtam a gombot. Vártam. És a következő pillanatban a ház, ami akár egy kastély is lehetett volna, a méretei alapján, mint egy kártya vár omlott össze. A robbanás hangos volt, de meg sem rezdültem. Néztem, ahogy romok keletkeznek és a tűz bekebelez mindent. A robbanás óta nem hallottam semmit, ami jó jel. Ezek szerint hallottak. Mind, mind a négyen...
Niall
Frenetikus délután volt. A fiúkkal beültünk a kocsmába az edzés után. Nem akartunk sok időt eltölteni, de ahogy egyre jobban belemelegedtünk az ivásba és beszélgetésbe, hülyéskedésbe, néhány rajongó felismert és képet meg autogramot kezdtek kéregetni. Így elég sok idő eltelt. Már sötétedet, amikor visszaindultunk. Csörgött a telefonom, ahogy beszálltam az autóba.
- A lányok szülei tudnak mindent. Maradjatok még egy kicsit távol a lakástól, hogy ezt meg tudjuk beszélni velük - mondta Paul, amikor felvettem.
- Rendben - válaszoltam, majd a sofőrnek kiadtam parancsba, hogy autózgassunk a városba, a srácokkal pedig közöltem, amit Paul mondott. Gondterhelten bólintottak.
Már órák óta kocsikáztunk, amikor úgy döntöttünk itt az idő, hogy haza menjünk. Már közel voltunk a házhoz, amikor hatalmas robbanás rázta meg az autót. Előre néztünk, de nem láttunk semmit, csak hatalmas füstöt.
- Ez tuti nem a ház - suttogta Liam, de mind ugyanazon mentünk keresztül. Még a sofőr is idegesnek tűnt. És aztán behajtottunk a kapun és összedőlt a világom. Valaki a nem szót ismételgette, valaki pedig kiugrott az autóból, de a sofőr elkapta mielőtt berohant volna a romok közé. Nem tudtam megmozdulni. Liam felhívta a tűzoltókat. Levegőt is alig tudtam venni. Csak bámultam magam elé és nem tudtam elhinni, hogy az a kupac rom, amit most nézek az valamikor a házunk volt.
- Lehet, hogy nem is volt benn senki - suttogta Harry. De éreztem, hogy nem igaz. Valahonnan tudtam, hogy bent voltak. Mind...És most vége...
Nem tudom mikor érkeztek meg pontosan a tűzoltók, mentők és rendőr autók. Nem kis meglepetésre, az egyik rendőrautóból James, Kendall, Carlos és Logan szállt ki. De nem volt erőm bármit tenni. Eszembe se jutott odamenni és kifaggatni. Szerencsére Liam és Harry mindent intézett, miközben Zayn az udvaron, én a kocsiban, Louis pedig az autó mellett döbbentünk rá, hogy mindennek vége. Vége az életemnek. A boldogságomnak. Nincs többi Brigi...
A tűzoltók többször is visszamentek az épületbe, miközben oltották a tüzet. Minden alkalommal vártam, hogy Brigit hozzák ki, de többször üres kézzel jöttek ki. Valahogy sikerült kikászálódni a kocsiból. Louis mellé álltam, Zayn is odajött hozzánk és egymásba kapaszkodva reménykedtünk. Aztán az egyik tűzoltó kijött egy élettelen testtel. Hordágyra fektették, majd pár perc múlva a mentős megrázta a fejét és bennem összetört valami. Nem tudtam ki, de valaki meghalt, de nem tudtam közelebb menni, hogy megbizonyosadjam nem Brigi az. A fejem kótyagos lett, a lábamban nem maradt erő. Ha a srácok nem tartottak volna, most biztos összeestem volna...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése