A fenyegetések súlyosbodnak
(Gizi)
Brigi és Niall visszatérése valahogy megnyugtatott. Eddig is féltem és ez most sem változott, de valahogy sokkal nyugodtabbnak éreztem magam, hogy most már mind együtt vagyunk. Mióta kiderült, hogy babát várok az életem fenekestül felfordult. Louis ragaszkodott hozzá, hogy hozzá költözzek és nem ellenkeztem ellene. Nem akartam veszélybe sodorna a szüleimet. Miután átköltöztem el is mondtuk a nagy hírt Louis szüleinek, akik nagyon örültek a hírnek. Nem bánták, hogy fiatalok vagyunk és nem volt betervezve az unoka. Ők úgy döntöttek mindenben támogatnak. Nem sokkal ezután Louis felhozta azt hogy visszavonul. Nagyon jól esett, hogy a baba miatt mindent fel akar adni, de én nem akartam, hogy ekkora áldozatot hozzon. Szeretem, hogy szerelmem boldog. És nem akartam elvenni tőle ezt. Közben a fenyegetések egyre gyakrabban jöttek és most már nem csak papíron, hanem telefonon keresztül is. Valahogy kitudódott a baba a nyilvánosságba, így egyre több támadás ért. De végül minden jobbra fordult. Elmondtam a szüleimnek, akik időt kértek, majd kijelentették, hogy ők is mindenben segítenek. A rajongók is kezdték elfogadni a dolgot, így egyre kevesebb rossz dolog ért. Persze, még mindig voltak, akik azt állították, hogy kamu az egész dolog, de ez már egy cseppet sem érdekelt. Louis minden nap elmondta, hogy mennyire szeret és ez mindig sok energiát adott.
- Jöhet egy közös zuhany? - kérdezte Lou egy száll törölközőben.
- Jól hangzik - dőltem neki, amikor megölelt. - Hosszú volt a nap.
- Igen, de most már mindenki tud mindent - csókolt meg Lou. Épp elindultunk volna a fürdő felé, amikor csöngettek. Rettegve rázódtam össze, mire Lou megszorította a kezem.
- Én megyek le. Itt vannak a nyomozók - mondta szerelmem és elindult lefelé. Leültem az ágyra és hófehér arccal vártam Louist. Nem kellet tükörbe néznem, hogy tudjam milyen sápadt vagyok. Nagyon féltem. Pár perc múlva Lou felszaladt a lépcsőn és tárcsázott egy számot. Az ablakból a kinti tájat figyelte és közben olyan gyorsan beszélt a telefonba, hogy egy szavát sem értettem. Vagy csak a félelem miatt nem hallottam semmit. Láttam Lou feszült arcát, testtartását, amiből rögtön tudtam, hogy baj van. Amikor letette a telefont kapdosni kezdte magára az előbb ledobált holmikat.
- Szedj össze pár cuccot, itt nem maradhatunk - jutott el Lou utolsó mondata a tudatomig.
- Mi történt? - kérdeztem suttogva, de Lou így is meghallotta.
- Semmi baj. Csak szedj össze pár cuccot. Nem sokára egy rendőr autó áll meg a ház előtt. El fognak vinni minket egy biztonságosabb helyre. Nem lesz semmi baj - állt meg előttem és ölelt meg szorosan. - Sietnünk kell! - mondta, amikor elengedett és maga kezdett egy sporttáskába mindenféle holmit belepakolni. Egy kis idő múlva én is segítettem neki, majd újból meghallottam a csöngő hangját. Amikor Lou kinézett az ablakon megláttam a kék - piros fényeket, amiből tudtam, hogy a rendőrök azok. Lementünk Louval felkaptuk a kabátjainkat, majd elindultunk ki.
- Minden rendben lesz. Először a kapitányságra megyünk, ahol elmondanak mindent, aztán elvisszük önöket egy biztonságosabb helyre - mondta a rendőrtiszt. Amikor beszálltunk az autóba megláttam még több vörös és kék fényt, ami még több rendőrautót jelentett.
- Mi történt? - kérdeztem ismét Lou-tól, de nem válaszolt.
- A hölgy nem tud semmiről? - kérdezte a rendőr.
- Nem. Ő végig a házban volt - válaszolta Louis.
- Mi történt? - kérdeztem most már határozottabban, mivel kezdett nagyon elegem lenni, abból, hogy nem tudok semmiről semmit.
- Megölték a két kollégát, akik a házat és környékét figyelték - mondta a rendőr, mire ha lehet még sápadtabb lettem mint eddig. Most már nem csak fenyegetőznek, de gyilkolnak is. Hirtelen a levegő teljesen lehűlt és én a mélybe kerültem. Semmit nem hallottam, nem láttam csak a hallott Lout. Ettől féltem. Ez volt a legrosszabb rémálmom, hogy Lou miattam hal meg. És ezt nem csak én, de Lou is tudta.
- Nem lesz baj - ölelt magához és a fejem is maga felé fordította. Egyenesen a szemembe nézett és úgy beszélt hozzám. - Nem lesz semmi baj - ismételte meg előző mondatát, hogy eljusson a tudatomig.- Meg tudom magam védeni. És mindent megteszek, hogy ti is biztonságban legyetek. Nem lesz baj, higgy nekem - simogatta a hátamat. - Meg kell nyugodnod. A baba miatt - mondta kicsit lágyabban. - Gondolj a pici Tomlinsonra - csókolt meg, amitől kicsit nyugodtabb lettem. Igaza van. Így csak ártok a babának. Meg kell nyugodnom. Hozzá dőltem Lou-hoz és lehunytam a szemem. Hallottam a kocsi motorját, de nem foglalkoztam vele. Csakis Lou szívdobogására figyeltem. Kiűztem minden csúnya gondolatot a fejemből. Próbáltam annyira megnyugodni, amennyire csak lehet ebben a helyzetben. Elaludni nem tudtam, de megnyugodtam. Addig ki se nyitottam a szemem míg a kapitányságra nem értünk.
Ott mindent elmondtunk és kaptam kamilla teát, ami csak még jobban ellazított. Aztán ugyanaz a tiszt, aki idáig hozott vitt tovább minket a kis házhoz, ami elméletileg biztonságosabb. Nem tudtam elhinni ezt a tényt róla, de ha a rendőrök ezt mondják biztos igaz.
- Most pedig veszünk egy hosszú fürdőt - mondta Lou, amikor beléptünk a házba.- Rád fér - simogatta meg a vállam, majd meg is puszilta a nyakam. - Szépen megnyugodtál!
- Kösz, de előtte igyunk egy forró csokit!
- Oké - kuncogott fel és látszott rajta is, hogy megnyugszik.
Miután megittuk a forrócsokit tényleg vettünk egy hosszú fürdőt. Addig ültünk a kádban, amíg csak lehetett. Amikor a víz már hűlni kezdett kiszálltunk és bementünk a hálóba.Az ágyban még sokáig éreztem, hogy Lou nem tud aludni és én egyre inkább aggódtam érte. Bűntudatom volt, hogy miattam halt meg az a két ember, de félre kellett tennem a baba miatt.
- Tedd félre egy kicsit - bújtam oda hozzá.
- Nem megy - sóhajtott fel szerelmem.
- Dehogynem. Nekem is megy. Gondolj a babánkra és rám - néztem a szemébe. - Ettől nem leszel rossz ember.
- Tudom. Köszönöm - csókolt meg. Visszadőltem mellkasára, majd elaludtam Lou-val együtt...
(Erzsi)
Jó volt, hogy mindenki együtt van újra. Nagyon hiányzott az én bohókás húgom, de most már itt van és bármikor beszélhetek vele, de nem este fogom zavarni. Mint minden este most is dalszöveget próbáltam írni. Mostanában egyre jobban tetszett ez a dolog. Jó volt úgy kifejezni az érzéseimet, hogy nem mindenki tudja, hogy mit érzek vagy gondolok. Persze vannak, akik kitalálják, de a legtöbben csak a hangra figyelnek és ha a zene tetszik, akkor a szöveg már nem érdekes.
Zayn ilyenkor tud az új szenvedélyére a főzésre figyelni. Nagyon meglepődtem, amikor az esküvő utáni napon egy saját kézzel készített étellel várt haza. Igen, most már én is úgy emlegetem Zayn otthonát, mint a saját otthonomat. Nagyon jó érzés, hogy valaki vár haza. Persze a szüleimnél is jó volt, de az más volt.
Zayn pedig nagyon is ráérzett a főzés ízére. Egyre finomabb és finomabb ételeket készít. Ezt általában csak ilyenkor csinálja, amikor nem túlságosan fárad ki a munkában és én leülök írni. A menedzserek egy új lemezt várnak megint. Már nem tudom mit akarnak pontosan, de nem is érdekel. Azt kell szeretni ami van. Épp azt próbáltam kitalálni, hogy ez egy lassú vagy egy gyors szám legyen, amikor meghallottam a csöngő hangját. Felkeltem és elindultam az ajtó felé.
- Én majd kinyitom - mondtam Zayn-nek, de a következő percben mögöttem volt.
- De nem nélkülem - nyitotta ki az ajtót, de még mindig én álltam közelebb az ajtóhoz. Amikor kinyílt az ajtó nem láttam semmit, ezért kijjebb hajoltam. Épp amikor megtettem a füvön parkoló autó felrobbant. A robbanás erejétől vissza-, beestünk a házba. Zayn neki csapódott a lépcsőnek. Először fel sem fogtam a dolgot. Majd léptek zaját hallottuk és a következő pillanatban feltűnt az egyik rendőr, aki a biztonságunk érdekében egész nap a ház előtt dekkolt.
- Azonnal el kell tűnnünk! - mondta és felrántott, majd Zaynt is felrántotta.- Épp az imént kaptunk egy hívást, hogy megölték azokat a rendőröket, akik a Tomlinson ház előtt őrködtek - mondta a rendőr miközben már az emeleten voltunk összeszedni pár cuccot. - Két percük van!
Szupergyorsan elkezdtünk Zayn-nel pakolni. Még kótyagos voltam, így nem ellenkezdtem, nem kérdeztem. A pakolás után a rendőrrel beültünk az autóba. Először a kapitányságra mentünk, ahol megtudtuk, hogy Giziéket is biztonságos helyre szállították. Eddig más bajról nem tudnak, de holnap mindenkit elszállítanak egy-egy külön házba. Miután elmondtuk a rendőröknek, hogy mi történt, elvittek egy orvoshoz, majd a biztonságos házba, ami semmivel nem volt másabb mint Zayn háza. Később Zayn-től megtudtam, hogy ez a ház sokkal több biztonsági rendszerrel meg szerkezettel van felszerelve, mint a saját háza. Nem akartam vele kiabálni, hogy mégis ki a fene gondolná, hogy egyszer ekkora biztonságra lesz szüksége!
Zayn egész úton csendes volt, de én se szólaltam meg addig, míg be nem léptünk a házba és kettesben nem maradtunk.
-Sajnálom!- mondtam szemébe.
- Miről beszélsz? - kérdezte értetlenül. - Ez nem a te hibád. Nem tehetsz róla, hogy vannak a világon nem normális barmok, akik ki tudja miért fenyegetőznek és robbantgatnak. Ez nem a te hibád - húzott magához egy hatalmas ölelésre. - Én csak attól félek, hogy valami bajod esik. Ezek egyre veszélyesebbek. Hallottad mit csináltak Louis-éknál! Nagyon féltelek, kicsim!
És erős karjai közt nem tudtam tovább tartani magam. Sírva fakadtam. Jól tudom miről beszél. Én is így vagyok ezzel. Nem magamat féltem, hanem Zaynt.
Miután kifáradtam a sok sírásban gyorsan lezuhanyoztunk, majd közösen ágyba bújtunk. Egyikünk se tudott enni egy falatot sem...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése